Mennyiben a szülő felelőssége és mennyit számít ebben a genetika?
Kényes téma ugyan, de ahhoz, hogy megértsük a probléma gyökerét és változtatni tudjunk, foglalkozni kell a dologgal.
Tudjuk, hogy a szülő mindig a legjobbat akarja a gyermekének, és igyekszik a tudása szerinti legjobbat adni neki.
Ez így is van rendjén.
A gond sok esetben az, hogy a szülő nem tudja, vagy NEM JÓL TUDJA azt, hogy mivel árthat a gyermekének. Jót akar, próbál odafigyelni, csak nem biztos, hogy jó módszerekkel. Aztán persze olyan is akad, aki ugyan „tudja”, hogy a cukor, chips, cola stb. KÁROS, mégis megveszi a gyereknek, mert „hát a gyerek szereti”!
A helyzet az, hogy a genetika ebben mindössze 10%.
Az saját és gyermekünk egészségéért 80%-ban MI felelünk, pontosabban az életmódunk. De nézzük először a genetika részét. Mit is jelent ez a 10%?
Miért van az, hogy az egyik gyerek túlsúlyos, a másik pedig piszkafa? Miért vannak olyan típusú gyerekek, akik szinte bármit megehetnek, mégsem látszik rajtuk semmi, és miért vannak olyanok, akik már 6-8 évesen elkezdenek hízni és ez egyre csak romlik ahogyan nőnek?
Azért, mert nem vagyunk egyformák!
Genetikailag valakinek a szimpatikus, míg másoknak a paraszimpatikus idegrendszeri oldala erősebb, és van, akinek ez egyensúlyban van. Ez az optimális. A gyerekek nagy része egyensúlyi típus, míg a szülő el nem rontja a táplálkozását.
Egy szimpatikus idegrendszeri dominanciával rendelkező kisgyerek, amihez párosul egy pajzsmirigy hormontípus (ez genetika), az tényleg ehet szinte bármit nem fog hízni, mert pörög az anyagcseréje és a hormontermelő mirigye.
Hozzá teszem, hogy ez nem azt jelenti, hogy akkor ő ehet bármit büntetlenül, hiszen az antitápanyagok (cukor-finomított szénhidrátok és társaik) ugyan olyan rossz hatással lesznek rá, amit csak ideig-óráig tud tolerálni a szervezete.
Előbb vagy utóbb a hormontermelő mirigye ki fog fáradni, aminek a következménye felnőttkori vagy serdülőkori elhízás lesz.
A másik oldalon, aki paraszimpatikus dominanciával rendelkezik, alapjáraton hajlamosabb lesz a hízásra. Ha nem figyelünk kellőképpen a táplálkozására, könnyebben lesz túlsúlyos már kiskorában, mint egy szimpatikus pajzsmirigy típusú gyerek. De ez „csak” a genetika, mind a kettőt lehet szinten tartani helyes táplálkozással!
Ehhez érdemes tisztában lenniük a szülőknek, hogy a gyermekük milyen genetikai beállítottságú (ebben tudunk mi segíteni), de e nélkül is megelőzhető lenne e 2 véglet kialakulása. Hogy hogyan?
A gyermekem egészségéért ÉN felelek! 80%-ban! A gyerekek kis korban tudják, hogy mi jó nekik, nem véletlenül eszik az egyik több húst, míg a másik több tésztát, gyümölcsöt vagy zöldséget…. Addig a pontig, amíg a szülő el nem rontja mondjuk az ízérzékelését. Ha egészen kis korban már hozzászoktatjuk a puha fehér kenyérhez, vagy az édes ízékhez, jutalmul mindig valami nasit vagy édességet kap, akkor ne csodálkozzunk, hogy aztán nem eszi majd meg a zöldségeket. A leggyakoribb hiba, amikor a szülő reggelire valamilyen cukrozott műzlit vagy gabonapelyhet ad a gyereknek, mert ez gyors és finom, ráadásul a reklámokban is ezt látja. Reggelről már az édes ízekkel indítunk, aztán napközben egy kis lekváros vagy mézes kenyér, esetleg egy kis kakaóscsiga vagy fornetti, mert azt a gyerek imádja….
Ne csodálkozzunk, ha a gyerek ezek után nem akar rendes főtételt enni, hiszen a szervezete telítődik a sok szeméttel egész nap.
A másik nagy hiba a szülőknél, a majomszeretet…… A gyerek sír a csokiért, a chips-ért, amit megvesznek neki, hiszen tudják, hogy szereti.
És az ezekkel való jutalmazás!
Ezeket mi programozzuk beléjük, a jót és a jutalmat összekötik az édes ízekkel, így már tudat alatt is vonzódni fog az édes ízhez. De kérdem én: azzal szeretem a gyerekemet, ha számára káros örömforráshoz szoktatom?
Nem! Azzal fogom szeretni, ha megóvom és tudatosan vigyázok az egészségére, már egészen kis korban!
Én azzal szeretem a gyerekemet, ha egészségtudatos embert nevelek belőle! A döntés az ÉN, a MI kezünkben van.
Természetesen a gyerek is utánozva tanul, azt fogja enni amit a szülei, olyan szokásokat-életmódot fog kialakítani, amilyet a szülei! Nekem kell az életemmel példát mutatnom, mert elsősorban az lesz számára a legfontosabb. Aztán jön az óvoda, az iskola, a nagybetűs élet, sok inger éri majd, ami tovább fogja formálni a személyiségét, de az alapokat ÉN-MI-SZÜLŐK adjuk!
Nagyon fontos és sokrétű ez a téma, írni fogok még arról, hogyan tudjuk támogatni gyermekeink akár egészségét, akár teljesítőképességét.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: